Webshop kategóriák

Hydrosonic Pro- Egy őszinte vélemény

 „Úgy éreztem magam, mint egy ősember az űrhajóban” - szerkesztőnk kipróbálta a Hydrosonic PRO-t, íme őszinte tapasztalatai:


A nevem Max. Fogászati ellátásról szóló cikkeket szerkesztek a Curaden hivatalos blogján. Ahhoz, hogy a termékekről tudjunk írni, ki kell próbálni őket. Így amikor alkalom nyílt rá, beszereztem magamnak egy Hydrosonic PRO-t - a CURAPROX által gyártott elektromos fogkefét. Vittem magammal mindenhová és különböző körülmények között teszteltem.

 

Hydrosonic Pro- egy őszinte vélemény

 

Spoiler: Az első készüléket ingyen kaptam a CURAPROX-tól a munkahelyemen keresztül. Őszintén, kételkedtem benne, hogy nekem tetszeni fog-e és megfelelő lesz-e számomra. Miután a készüléket egy héten át teszteltem, rendeltem egy másodikat a feleségemnek, amiért már fizettem. Számomra kiderült, hogy sokkal többet ér a készülék, mint egy árcédula.

 

Első benyomás

A doboz sokkal kisebb volt, mint vártam. Az elektromos fogkefékkel kapcsolatos korábbi tapasztalataim alapján hajszárító méretű dobozra számítottam. Ehelyett a doboz akkora volt, mint egy könyv, és maga a készülék is meglepően kicsi volt. Könnyebbnek éreztem, mint egy hagyományos elektromos fogkefét.

 

Hydrosonic Pro- egy őszinte vélemény

 

A doboz nem tartogatott meglepetéseket: maga a készülék - utazókészletbe csomagolva, USB töltő és egy maroknyi kézikönyv. Ha Hydrosonic készüléket kapsz, olvasd el a kézikönyveket is, különös tekintettel a különböző tartozékokra és a tisztítási technikákra. 

Ami elsőre feltűnt, az a készlethez tartozó kefefejek száma. Egy tipikus elektromos kefe egy, esetleg két kefefejjel rendelkezik. Ez hármat kapott:


• „soft” kefefej
• „power” fej
• egycsomós kefefej

 

Hydrosonic Pro- egy őszinte vélemény

 

Elindítás

Az USB töltő igazán praktikus. Épp úton voltam, amikor megkaptam tesztelésre ezt a fogkefét. Amikor megérkeztem a szállodába, csak csatlakoztattam a töltőt a laptopomhoz és gyorsan feltöltöttem. Érdemes megjegyezni, hogy bár ezek a fogkefék gyárilag fel vannak töltve, idővel lemerülhetnek, ezért ne számíts arra, hogy a készülék közvetlenül a dobozból kivéve, működni fog. Lehet, hogy először fel kell majd töltened. A kefefej csatlakoztatása is egyszerű: csak fel kell helyezni a készülékre. Én a „soft” kefefejjel kezdtem.

 

 

Hydrosonic Pro- egy őszinte vélemény

A kefefejek

A kefefej az elektromos fogkefe legfontosabb része. Ha jó minőségű és puha sörtékkel rendelkezik, akkor jól fog működni. Ha erősen koptatja a fogakat és olcsó, akkor többet árt, mint használ.

Az elmúlt három évben azt hiszem, hogy kipróbáltam a környéken fellelhető összes elektromos kefefejet. És annak ellenére, hogy vágytam egy elektromos fogkefére, továbbra is a kézi CS5460 kefét részesítettem előnyben - sokkal puhább és kíméletesebb volt, mint bármelyik elektromos kefe, amelyet kipróbáltam.

A CURAPROX Hydrosonic PRO azonban teljesen más kefefej készlettel rendelkezik: ezek speciális puhaságú kefefejek, amelyek Curen® szálakat tartalmaznak. A Curen® szálakat puhának és gyengédnek tervezték, hogy ne koptassa a fogzománcot - érezheted, amikor megérinted a kefefejet.

 

 

Hydrosonic Pro- egy őszinte vélemény

 

 

Az ultra soft fogkefe érzése egészen más, mint a szokásos közepes erősségű keféké. Valami hasonlót tapasztaltam egy dél-koreai kézi ultrahangos kefével, de formája és mérete közel sem volt ilyen kényelmes.

Ezek az ultravékony szálak olyan érzést nyújtanak, mintha körülfognák az ínyt, ami igazán különleges. A kefefej mérete pedig elég kicsi volt ahhoz, hogy elérje az ínyemet anélkül, hogy nyújtogatnám a nyakam mindenfelé.

Az első fogmosás előtt átolvastam a kézikönyvet és azt javasolta, hogy ne gyakoroljak nyomást a fogaimra, csak mozgassam a kefefejet a felszínükön. Semmi értelmét nem láttam ennek a technikának olvasás közben, aztán amikor elkezdtem használni és éreztem az ínyem és a fogaim között a sörtéket, hirtelen teljesen logikus lett az egész

 

 

Hydrosonic Pro- egy őszinte vélemény

 

 

Az elektromos fogmosás

Három elektromos fogkefém volt az évek során, a viszonylag olcsótól a csúcsmodellig, különböző gyártóktól. A Hydrosonic mindegyiknél jobb volt.

A hidroszónikus folyamat:

Valamennyi szónikus kefénél a kefefejet vibrációs motor működteti. A motor sebessége és rezgéseinek amplitúdója meghatározza a fogmosás minőségét.

A tipikus szónikus kefék nagyjából 20 000 rezgéssel forognak percenként. Ez sokkal gyorsabb, mint bármely kézi fogmosás, és valóban úgy érezheted, mintha valami vibrálna a szádban. Olyan érzés, mint „egy régi Nokia sörtékkel”.

 

A Hydrosonic fogkefék 42 000 vibráció / perc sebességgel működnek. Ez őrült gyors.

Körülbelül 30 000 rezgés körül a szájban lévő folyadék egyfajta aktív keveréket képez (amit a kézikönyvben olvastam). A CURAPROX azt állítja, hogy ez a keverék több helyre jut, és minden nehezen elérhető területet elér vele, beleértve a fogközök egyes részeit is.

Az eredmény sokkal hatékonyabb fogmosás.

Kicsit tartottam a fogmosási sebességektől, azonban amikor a fogkefét használtam, a rezgés alig volt észrevehető - valószínűleg az alacsony amplitúdó miatt. A sörték minden mozdulata szuper puha és kíméletes volt, ellentétben sok kefével, amelyet korábban használtam.

 

Hydrosonic Pro- egy őszinte vélemény

 

 

Az íny egyes részein csiklandozó érzés volt, de ez sokkal kellemesebb volt, mint a rendszeres rezgés. A fogaim csodálatosan érezték magukat.

A döntött kefefej jól jött, és nem okozott gondot a hátsó fogak hátsó felszínéig elérni.

 

Gondolatok

A Hydrosonic PRO-val történő fogmosás nagyon kellemes élmény, sokkal biztonságosabb és kényelmesebb érzés, mint egy szokásos elektromos fogkefével. Egy tipikus elektromos fogkefe vibráló érzetet kelt – vigyázni kell, hogy ne sértsd meg a zománcot. Ha használat után vérzik az ínyed, akkor tedd fel a kérdés magadnak: „Mire számítottam? Hisz egy Nokia 3310 van a számban! ”.

A Hydrosonic azonban teljesen más: nagyon puha, gyengéd és precíz. Több mint egy hét használat alatt egyetlen kellemetlen pillanatom sem volt ezzel a kefefejjel, egyetlen egyszer sem tapasztaltam fogíny vérzést. Ilyen jó tapasztalat után mindig újra és újra fogat akar mosni az ember.

Az egyetlen dolog, ami elgondolkodtató, az az ára. Egy pár Hydrosonic készülék akár egy egy hálószobás lakás bérlésével vetekedhet. De számomra mindenképpen megérte a befektetést.

 

Hydrosonic Pro- egy őszinte vélemény

 

Előnyök és hátrányok

Előny:

  • Kompakt és könnyű, USB-n keresztül tölthető
  • Válogatott kefefejek a dobozban
  • Szuper puha és kiváló minőségű kefefejek
  • Őrült gyors motor és elképesztő élmény fogmosás közben

Hátrány:

  • Ára- elég drága
  • Az első használat előtt szükséges tölteni

 

Végső következtetésem: olyan, mintha egy régi Sony Ericssonról váltanál egy új iPhone-ra. Idén karácsonykor Hydrosonicot vásárolok a családomban mindenkinek.

Hírlevél
feliratkozás

Az Adatvédelmi tájékoztatót megértettem és elfogadom, feliratkozok a Sager Dental Kft. hírlevelére.